Zöldebb lett a munkakörnyezet

2023. július 13., 06:00

A “Madarak és fák napja” alkalmából bezöldült a Spiller, ugyanis több új növényt helyeztek el az irodában, folyósokon annak érdekében, hogy még szebb munkakörnyezetben dolgozhassanak a munkatársaik.

 

A mondás úgy tartja, hogy a zöldebb munkahelyen még a levegő is jobb. Az igazság pedig az, hogy valóban! Hiszen a növényekkel teli munkahely nem csak vonzóbb, hanem egészségesebb is, hiszen a virágok olyan gázokat nyelnek el, amelyre az embereknek nincsen szükségük, ezáltal megtisztítják a levegőt. Emellett pedig számos tanulmány bizonyította már, hogy a munkahely zöldebbé tételével pozitív hatást érhetünk el, ugyanis a növények segítenek a stressz csökkentésében is. 

 

Az emberek úgy vannak beállítva, hogy szükségük van arra, hogy folyamatosan kapcsolódjanak a természettel, így Rajkó Boglárka Marketingvezető úgy döntött, hogy az ideális munkakörnyezet megteremtése érdekében számos szép növénnyel gazdagítja a Spiller belső tereit. 

 

“Bizonyított tény, hogy már egyetlen növény növelheti a teljesítőképességet, a színpszichológia szerint pedig nyugtató hatással van a zöld szín az emberekre. Otthon is több szobanövényt gondozok évek óta sikeresen, így bízom benne, hogy itt is sikerül hosszú távon zöldebbé tenni a környezetünket és nem csak az iroda ablakból kinézve gyönyörködhetünk a virágzó, zöldülő fákban.” - mesélte Bogi.

 


« Vissza az előző oldalra!


Spiller 2000 Kft. - MagyarSpiller 2000 Kft. - AngolSpiller 2000 Kft. - Német