Negyedéves összegző az ügyvezetővel
2023. június 11., 08:46Újságunk első megjelenése óta már három hónap telt el, télből, tavasz lett, sőt mire ezeket a sorokat olvassátok a nyár első napjaiban járunk. Mozgalmas időszak volt ez a Spiller 2000 Kft. életében is: testet öltő beruházások, szakmai kihívások, oktatások, közös programok és ünneplések sora tette változatossá a cég dolgozói és Tóth András ügyvezető mindennapjait. Hogy ezt a negyedéves időszakot hogyan értékeli András, arról Lázárné Gyöngyösi Katának, a “Marketinganyus” alapítójának és egyben marketing szakértőjének mesélt az ügyvezető.
A Húsvéti összejövetel alkalmából személyesen is találkoztunk. Akkor csak érintőlegesen beszéltünk arról, hogy ebben a vállalkozásotok szempontjából dolgos, mozgalmas időszakban hosszabb ideig beteg voltál és csak a távolból tudtad segíteni a vezetők munkáját. Azóta már jól vagy, de úgy gondolom megvolt a maga tanulsága ennek az időszaknak is. Mesélnél a tapasztalataidról?
Hogy egy kedves kollégánkat idézzem: - “Nincs olyan rossz, mibe haszon ne volna.” Egyre inkább így látom én is, talán a korral jár…. A betegségem során megmutatkozott, hogy vezetőink és az adminisztráció területén dolgozó munkatársaink segítségével - hogy úgy mondjam - „távirányítással” is működik a cég. Mindenki tudja és teszi a dolgát, segítik egymást. Ha szükséges volt akkor telefonon, vagy emailben egyeztettünk, így áthidalható volt a távollétem. Fontosnak tartom, hogy a munkatársainkban is rendszeresen megerősítsük azt a tudatot, hogy jól dolgozni csak egészségesen lehet. Inkább maradjon otthon pár napig, aki beteg, mint, hogy megfertőzzön másokat, ne adj isten baleset érje! A balesetmegelőzés, a védőeszközök viselése amúgy is vesszőparipám, ezügyben áprilistól zéró tolerancia lépett életbe.
Mit takar a zéró tolerancia?
Ez annyit jelent, hogy a az üzem területén mindenkinek kötelező viselnie a munkavédelmi cipőt, a gépek mellett dolgozóknak pedig a védőszemüveg hordása is kötelezővé vált. Zéró tolerancia elve érvényesül azzal szemben, aki megszegi ezt a fontos szabályt!
A zéró tolerancia szót akkor használják általában, ha valami nagyon komoly dologról van szó, és elfogadhatatlan szabálysértésnek minősül, ha valaki megszegi az intézkedést. Van esetleg ennek valami előzménye, ami miatt ez az elv érvényesül?
Ennek előzménye az volt, hogy bár több munkatársunk is példamutatóan betartotta a védőeszközök viselésére vonatkozó eddig minimálisnak mondható szabályokat, voltak sajnos olyanok, akik nem értették meg ennek fontosságát. Tudom, hogy ezek az eszközök nem mindig kényelmesek, de egészséget, életet menthetnek. Beszerző kolléganőnkkel, Molnár-Sustik Veronikával,mindent megteszünk azért, hogy a munkatársaink számára legjobban használható, legkényelmesebb szemüvegeket, cipőket szerezzük be. Zajvédelmi füldugóinkat pedig egyedileg készíttetjük. Azt gondolom, hogy ha mi ennyire odafigyelünk dolgozóink épségére, akkor elvárhatjuk, hogy saját maguknak is fontos legyen az egészségük, és ebben nem ismerem a viccet. Veszélyes terepen dolgozunk, hiszen egy üzemben mindig fordulhatnak elő cifra dolgok, könnyítsük meg egymás életét ezzel az odafigyeléssel.
Teljesen egyetértek veled, hiszen az egészség nem játék. De visszatérve a Te egészségedre, hogyan sikerült feldolgoznod azt, hogy csak távolról tudtál a cég hétköznapjaiban résztvenni, hiszen eddig oszlopos tagja voltál a csapatnak?
A munkával és néha sajnos betegséggel tarkított koratavaszi napok alatt a legnagyobb energiát azokból a munkatársi véleményekből merítettem, amiket a marketing kiadványainkhoz adtak le, küldtek el Boginak és Neked. Tudom, hogy szemtől szembe nehéz ezekről beszélni és örülök, hogy írásban sokan és szívesen nyilatkoztak. Nagyon sokat jelentenek ezek a szívhez szóló, őszinte vélemények nekem a cégről, a vezetőinkről, a csapatról. Hálás vagyok mindazoknak, akik időt szakítottak arra, hogy ezeket a véleményeket felvállalják és megosszák velünk. Sokak számára úgy tűnhet, mintha az önfényezés miatt kérnénk a véleményeket, pedig nem így van. Mint láthatod, nekem is óriási erőt adtak az embereim az írásaikkal, hiszen látom, hogy jó irányba haladunk, hogy megéri dolgozni és fáradozni azon, hogy valóban egy család legyünk. Szeretnék ösztönözni mindenkit arra, hogy merje felvállalni a gondolatait, hiszen így tudunk előrébb jutni, így tudunk fejlődni, és kihozni magunkból a maximumot. Nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen csapat részese lehetek. Egy szó, mint száz, belőlük merítettem erőt a nehéz napokon.
A 2023-as évre egy jól átgondolt, stabil vevői- és megrendelés állomány alapozó pénzügyi – gazdasági tervet állítottatok össze Peténé Simon Ramóna pénzügyi ügyintézővel. Közeledve a félévhez hogy Látod, András, sikerül-e tartanotok a terveiteket? Hogy valósult meg a gyakorlatban, amit papírra fektettetek?
Az év elején vevőink a szokásosnál nagyobb mennyiségű megrendelésekkel kerestek meg
bennünket, mely fokozottabb gyártási tempót kívánt volna tőlünk. Mivel azonban ezt nem tudtuk teljesíteni, a kiszállítási idő növekedett, ami nyilván vevőink részéről a szállítások sürgetésével, így részünkről pedig nagyobb adminisztrációs teherrel járt. Úgy gondolom, ha a gyártásban dolgozók teljesíteni tudják az elvárt mennyiséget, a jövőben csökkenthető lenne ez a fajta vevői nyomás. A tavaszi hónapok során aztán fokozatosan normalizálódtak a megrendelések, azaz most már az eddig megszokott tempóban érkeznek, bár a tavalyi év hasonló időszakához képest nagyságrendileg fél hónapnyi mennyiséggel magasabb a rendelésállomány, amit gyártanunk, szállítanunk kell.
Ez az én olvasatomban azt jelenti a feszített tempó mellett, hogy legalább van munka, stabil lábakon tudtok állni.
Megnyugtató, hogy megrendelési állományunk stabil, növekvő tendenciát mutat, kapacitásunk négy hónapra előre lekötött, azaz négy hónapra előre mindig van biztos munkánk. A korábbiakhoz képest az alapanyagellátás is normalizálódott. Bár az alapanyagárak jócskán emelkedtek, a korábbi szállítási nehézségek megoldódni látszanak, így alapanyag ellátásunk is stabil. Legnagyobb vevőnk továbbra is a Brooks, akiktől projekt megrendelés keretében szakmailag igazán érdekes munkákban vehetünk részt, így például az általunk gyártott alkatrészeket Indiában ipari gyémántgyártás területén használják. A többi meglévő partnerünktől is folyamatosan érkeznek új ajánlatkérések, melyek eredményével mintagyártás formájában már a gépek mellett állók is találkozhatnak.
Új partnereink közül a Jost alkatrészei kerülnek be apránként új munkaként a gyártásba. Az Emerson képviselői pedig tavaly nyári sikeres árajánlatunk alapján jártak nálunk beszállítói auditon. A több alkalmas látogatás során már kaptunk pozitív szóbeli visszajelzéseket és építő javaslatokat a folyamatainkról, munkánkról. Ezek alapján úgy gondolom, hogy jól teljesítettünk, a javaslatok segítségével pedig kisebb változások bevezetésével ügyesen tudjuk majd igazítani a működésünket a vevői elváráshoz. Összefoglalva tehát elmondhatom, hogy a kiváló munkatársak mellett a munka és az alapanyag is a
rendelkezésünkre áll, már csak rajtunk áll, hogy jó tempóban, a megszokott magas minőségben tudjunk szállítani a vevőinknek.
Többek között vevőitek stabil kiszolgálását is segítik azok a már korábban megkezdett
beruházások, melyek az év első felében valósultak meg, értek véget. Korábban is írtunk ezekről és ebben a lapszámban is részletesen beszámolunk arról, mi minden történt a Spiller háza táján. Te mit emelnél ki ezek közül?
Nem az olyan látványos dolgok közül való -mint például a raktársátor felépülése,- de nagyon örülök, hogy közel egy év alatt sikerült beszereznünk az invertereket a napelemekhez. Beüzemelésükre még ezt követően kerül sor, de a nyári meleg idején a napelemekkel együtt segítik már a hűtőberendezés energia ellátását. Méretezése megegyezik a hőszivattyú maximális teljesítményével, így a nyári hónapokban az üzem hűtése nem jár plusz költséggel.
A szellőztetőrendszer kialakítását, napelem telepítését, hőszivattyú, kompresszor, targonca beszerzését biztosító beruházási pályázat mellett egy másik területen, nevezetesen egy képzési programban is sikeres pályázatot adtatok be. Mire számíthatnak ennek keretében a munkatársaitok?
Na ezt már szeretem, ha valaki ilyen felkészült, naprakész a cégünk életével kapcsolatban. (nevetett András) De, hogy visszatérjek a kérdésedre kedves Kata, a cég története szerencsére számtalan sikeres pályázattal fonódik össze. Ezek javarésze eszköz- vagy
gépbeszerzéssel kapcsolatosak, vagy például a covid idején munkaerő megtartására irányuló pályázat volt. A képzési pályázatban való részvételi lehetőség újdonság számunkra, ezért picit döcögősebben is indultunk el vele, mint azokkal a pályázatokkal, melyek megvalósításában az évek során már rutint szereztünk. A képzőhellyel és az oktatókkal egyeztetve azonban sikerült egy többféle képzést magában foglaló tervet kidolgoznunk. Szeptemberig bezárólag kollégáink a szokásos éves oktatásaink tananyagát új oktatók bevonásával, személyiségfejlesztő és IT ismeretekkel összekötve ismerhetik meg és mélyíthetik el.
Arról beszéltünk már, hogy sok a megrendelés, stabil lábakon álltok, rengeteg fejlesztés zajlik nálatok, de mi a helyzet az olyan érzékeny témával, mint a fizetések? Az év elején a munkavállalókat leginkább lázban tartó kérdés minden munkahelyen, hogy hogy alakulnak az az évi bérek. Gondolom Nálatok sem volt ez másként.
Az elmúlt évek gazdasági eseményei úgy gondolom, hogy sok család életében okoztak komoly problémát a családi kasszát, költségvetést illetően is. Három gyermek édesapjaként én is aktívan résztveszek a családunk mindennapjaiban, így a heti, havi kiadások tervezésében is. A heti bevásárlás intézésekor, vagy akár a fodrásznál, illetve a gyerekek ruháinak beszerzésekor bizony nekem is feltűntek a drasztikusan megemelkedett árak. Vezetőként számításba kellet vennem, hogy hogy tudok versenyképes fizetést biztosítani a munkatársaimnak olyan módon, hogy a bértömeg ne veszélyeztesse a cég működését, tehát a Spiller megbízható, stabil cég legyen, ahol az elvégzett munkájukért a kollégák versenyképes fizetést visznek haza. Mindezt figyelembevéve számoltuk át a már működő tudásalapú bérstruktúra egyes lépcsőihez tartozó óra- és havi béreket. A választható elemekből felépülő Cafetéria rendszer keretösszegeit is megemeltük, változtak a Teljesítményértékelő Rendszer keretében és Ajánlói Bónusszal megszerezhető összegek. A szerződésmódosítások aláírásával szinte egy időben személyes megbeszélésen ismertették a vezetőink a munkatársaik éves munkájának értékelését is. Ennek fényben többen léptek magasabb kategóriába a tudásuk alapján, mely természetesen magasabb bérrel is jár. Örülök, hogy a tudásalapú bérstruktúra évről évre sokakat motivál a még jobb munkavégzésre, ismereteik bővítésére.
Az anyagiak után a munkavállalók lelki állapota is fontos, hiszen az igát csak az tudja rendesen húzni, aki jól érzi magát. Erről beszéltünk több alkalommal is, és innen jött a “Nyitott ajtó” ötlete, amit megálmodtál. Most már a harmadik alkalommal került megrendezésre, mely mondhatjuk, hogy egyben a kijelölt fogadónapod is lett. Rajkó Boglárka Marketing vezető korábban így nyilatkozott a Program életre hívó ötletéről: „A vezetői feladatok ellátása mondhatjuk, hogy 24 órás munkakör, így időszerűnek éreztük, hogy havonta egyszer dedikált napja legyen annak, amikor bátran kérdezhetünk Andrástól szinte bármilyen ügyben, mert elérhető, nem siet megbeszélésekre, nincs nála üzleti partner.” Te hogy érzed, mik az első benyomások, valóban ilyenkor van lehetőséged a problémákkal foglalkozni, nem csak érintőlegesen?
Mivel munkatársaink előtt mindig nyitva áll az ajtóm és tudják, hogy bármikor felkereshetnek, nem állnak hosszan kígyózó sorok az irodám előtt ezeken a napokon, de igen, jártak már nálam különféle megkeresésekkel, ötletekkel a “Nyitott ajtó” program keretében. Fontosnak tartom, hogy a kollégák tudják, hogy ezen a napon biztosan elérhető vagyok a cégben, ezekre a napokra nem szervezek találkozót, állásinterjút, vezetőségi megbeszélést, hogy amikor úgy adódik, hogy valaki megtisztel egy-egy kérdésben a bizalmával, zavartalanul tudjunk beszélgetni.
Példaértékű az a családias, barátságos légkör, amit a munkatársaitok köré megteremtetek. Úgy gondolom, hogy ez az a „titkos hozzávaló”, ami a rendezvényeiteket, különféle Spilleres megmozdulásaitokat is sikeressé teszik. A Spilleres rendezvényeken magam is tanúja voltam, hogy a Spilleres csapat a munkaidő után, az üzem területén kívül is egy család. Jól látom?
Igen, ez pontosan így van! Szerintem a cég értékét nem csupán a gépek, berendezések, a kiszállított alkatrészekért kapott bevétel adják. A valódi érték, ami mindezek mögött van: a megbízható vezetői csapatom, a több éve, évtizede velünk dolgozó szakembereink, a lelkes újoncaink és a munkatársak között kialakuló értékes emberi kapcsolatok. Vezetőként nem célom, hogy minden közös megmozduláson ott legyek - nem is volna helyes. Ugyanakkor örülök, amikor a közös hétvégi focizásról, közös utazásról, ház körül végzett közös munkáról hallok tőlük. Örülök, hogy a munkaidőn, munkahelyen kívül is találkoznak, segítik egymást a kollégák.
Bogival mi is azon igyekszünk, hogy minél több céges eseményt szervezzünk, ahol a munkájuktól függetlenül is kapcsolódhatnak egymáshoz a munkatársaink, ahol megismerhetjük a családjukat, ahol kötetlenebb formában tudunk találkozni, beszélgetni. A Húsvéti Nyuladalom utáni következő „nagy dobás” a Családi nap lesz szeptember elején.
Hétköznapjainkat pedig kisebb-nagyobb programokkal színesítjük. Öröm volt például a hölgyek mosolya a Nőnapi köszöntés alkalmával, jó volt hallani a masszázs nap után a masszőrök visszajelzését arról, hogy milyen jófej munkatársaink vannak, jól estek a kedves mondatok a cég területén több helyen fellelhető zöld növényekkel kapcsolatban. Klassz kis ünnepséget tartottunk a Lépésszámláló versenyben résztvevők tiszteletére. Ezek a figyelmességek is erősítik az általunk képviselt értékeket és plusz erőt adnak, feldobják a mindennapokat, hogy jobb kedvűen lépjenek be az ajtón a munkaidő kezdetén a munkatársaink.
Igyekszem én is beilleszkedni közétek, hiszen sokat dolgozunk együtt most már nem csak Veled és Bogival, hanem a munkatársaitokkal is. Nagyon jó érzés, hogy egy-egy interjú során milyen kedvesen fordulnak felém. Kicsit jobban belelátva a hétköznapjaitokba a személyi változásokról is értesülök.
Nem mehetünk el szó mellett azonban amelett, amikor úgy alakul, hogy valaki többé már nem tagja ennek a közösségnek, jól látod. Bármilyen okból, bármelyik fél döntése miatt is alakul úgy, hogy valakivel elválnak útjaink, az sosem kellemes. Ilyenkor mindig először a saját házunk táján keresem az okot, a megoldási lehetőséget, a tanulságot, hogy tudunk-e változtatni, jobban csinálni legközelebb. Ha van rá mód mindig kérünk visszajelzést kilépőinktől. Tavasszal ráadásul egy kedves kollégánk Jónás Zsolt halála is beárnyékolta ezt az amúgy is változásokkal teli időszakot. Zsolt hosszú betegség után távozott, mégis váratlanul érte és az egész Spilleres csapatot megrázta a halálhíre.
Nagyon sajnálom a történteket. A fenti események is indokolják a változásokat a munkatársi állományban, létszámban, illetve az is, hogy az év elején cég dolgozói állományának bővítése mellett tetted le a voksod. Ez a terv a sikeres hirdetési kampányoknak és a munkatársi ajánlásoknak köszönhetően szépen alakul. Hogy látod a munkaerőpiac alakulásának azt a részét, ami Titeket érint? Sikerül a megfelelő embereket bevonzanotok, megtalálnotok?
Azt, hogy a cég növekedése mellett döntöttem egy több éves folyamat előzte meg. Vezetőinkkel, pénzügyi ügyintézőnkkel, külsős szervezetfejlesztővel régóta követjük a gazdasági, munkaerőpiaci helyzet alakulását és a Spiller megrendeléseinek, vevői megkereséseinek, munkatársi állományának, szakember gárdájának változását. Ezek mentén hoztam meg döntésemet, hogy a cég egy vevő dominanciája miatti kitettségét csökkenteni szeretném. Ez a jelenlegi rendelési állomány megtartása melletti új vevők bevezetését jelenti, ami több munkával jár, ami egy lassú, de jelentős létszámnövekedést igényel. Fontos, hogy a megfelelő jelöltek megtalálása után úgy integráljuk őket a
Spilleres csapatba, hogy egyrészt mihamarabb stabil, használható tudás birtokába jussanak, másrészt olyan elköteleződés alakuljon ki bennük a cég, a vezetőik és a csapat iránt, hogy kétszer is meggondolják, hogy elmenjenek tőlünk. Amellett, hogy a toborzási marketing ilyen látványos eredményeinek nagyon örülök, hiszen ez is az bizonyítja, hogy Bogi kiválóan elsajátította, amit az elmúlt hónapokban az iskolában tanult, igazi büszkeséggel az tölt el, amikor a munkatársaink ajánlják
a céget, mint munkahelyet. Ez a legnagyobb dicséret nekem, mint vezetőnek, hogy igen, ha néha lassabban alakulnak is az események, mint szeretném, azok az értékek, amiket képviselek, képviselünk fontosak nálunk dolgozóknak. Bízom benne, hogy azért ajánlanak minket, azért hozzák ide az ismerőseiket, mert a Spiller egy jó hely!”
Köszönöm András, hogy megosztottad velem a gondolataidat, szerintem szépen bemutatta az elmúlt negyedévet. Kívánom, hogy a következő időszakban az egészséged is jól szolgáljon.
Köszönöm Kata, várlak legközelebb is sok szeretettel!
« Vissza az előző oldalra!
Elérhetőségek
Spiller 2000 Kft.
8900 Zalaegerszeg,Hock János utca 94/A
Telefon:
+36 92 510166
+36 30 5000 503
Tóth András ügyvezető
+36 30 2269 003
E-mail:
spiller2000@spiller2000.hu