Anyaként a Spiller berkeiben
2023. május 17., 12:10Nem egyszerű dolog anyukaként elhelyezkedni, munkába állni a mai világban. A munkáltatók zöme hátráltató tényezőként tekint a gyermekes nőkre, hiszen életükben sokkal több olyan probléma jöhet szóba, ami miatt kieshetnek egy kis időre amunkából, és helyettesíteni kell Őket. A Spiller vezetősége azonban nem tud és nem is akar ezzel a felfogással azonosulni, mindent megtesznek azért, hogy csapatukat kiváló édesanyákkal, és női munkavállalókkal erősítsék.
A zalaegerszegi forgácsoló üzem vezetői évek óta a családias légkör megteremtésén dolgoznak, céljuk, hogy a munkavállalóik jókedvvel és szeretettel menjenek be elvégezni feladatukat, hiszen az elégedett kollégák, mindig jobban teljesítenek.
Mindig igyekeznek figyelni arra, hogy a munka-család egyensúly létrejöjjön az alkalmazottaik életében. Azon kevés cég közé tartoznak, akik nyíltan felvállalják azt, hogy nyitottak a családos munkavállalók felé. Pontosan ezért igyekeznek minél több olyan programot szervezni évközben, amely kifejezetten a családos munkavállalók számára okoz örömet. Legutóbb például a húsvéti Nyuladalom alkalmával ünnepelt a együtt a Spilleres csapat, ahol a munkatársak gyermekei is kiválóan érezték magukat.
Jelenleg, az ötven fő feletti állományból, 10 hölgy dolgozik a Spillernél, azonban a vezetőség feltett szándéka, hogy bővítsék a női dolgozók létszámát. Ők ugyanis pozitívan tekintenek a gyermekes munkavállalóikra, próbálják olyan szemszögből nézni Őket, amely inkább az erősségeikre mutat rá.
“Úgy gondolom, hogy az ügyvezetővel Tóth Andrással nagy egyetértésben vagyunk abban, hogy a hölgyeknek a logisztikai tudását, ami az életből származik, illetve a szorgalmát, a jó monotonitás tűrő képességüket érdemes nálunk kamatoztatni.” - mondta el Rajkó Boglárka, Marketingvezető, akinek nem mellesleg szintén három gyermeke van.
Nem azt nézik, hogy miért nem jó egy nőt, alkalmazni, hanem pontosan azt veszik figyelembe, hogy miért jó őket alkalmazni. Bogi felsorolásából is látszik, hogy pontosan azokra a képességeikre alapoznak, amelyet édesanyaként szereztek, tanultak meg a hétköznapokban. Ez egy nagyon egyedi felfogás, hiszen főként a pozitív tanokon alapszik.
“Igyekszünk rugalmasan hozáállni azokhoz a munkavállalóinkhoz, akikről tudjuk, hogy családosak. Szinte mindegyik Spilleres gyerkőcöt ismerjük már a közös rendezvényeinkről, szeretnénk, ha nem maradnának le semmi olyan fontos és életbevágó pillanatról a nálunk dolgozó apukák és anyukák, amelyek megismételhetetlenek. “ - hangoztatta Bogi.
Tehát az biztos, hogy ha valaki a Spillernél dolgozik, az nem marad le gyermeke fellépéséről, nem kell betegen elküldenie a gyermekét iskolába, óvodába, és szorongania sem kell azmiatt, hogy ledöntötte lábáról egy csúnya vírus. A rugalmas hozzáállásnak köszönhetően szinte biztos, hogy találnak megfelelő megoldást a problémákra.
Sokkal sikeresebb az a cégvezető, aki nem mindig csak a problémát látja egy bizonyos helyzetben, mert így a mások által hátránynak értelmezett dolgokat előnyként tudja felhasználni versenytársaival szemben. Ezt a modern felfogást képviseli Tóth András ügyvezető, aki ő maga is három gyermek édesapja.
A Spillernél a legtöbb hölggyel főleg, a Meo-ban, az utómunka területén, vagy az adminisztratív területén futhatunk össze.
“Nagyon szeretek a férfiakkal együtt dolgozni. Mikor én idejöttem semmit nem tudtam, hogy mit hogyan kell csinálni, vagy minek álljak neki, de ők jöttek és segítettek. Ha meg kell emelni valamit egyből ott vannak, megcsinálják a fizikailag megterhelőbb részeket, szóval tök jó nőnek érezni magam ennél a cégnél.” - mesélte el Szőke Alexandra.
A minőségellenőrként dolgozó hölgy ezelőtt egy multinál dolgozott, ahol nagyon rossz tapasztalatokat szerzett, így örül, hogy egy viszonylag kevesebb létszámú cégnél dolgozhat, ahol a középpontban a családias életérzés áll.
“Nagyon vegyes volt a korosztály, nők és férfiak egyaránt, ott nem éreztem magam igazán embernek, elismerést sem kaptam annyira. Ott darabszám volt és semmi más. Itt azért más a helyzet, emberszámba vesznek, szeretek itt dolgozni.” - folytatta Alexandra, akinek egy kislánya van.
A legfrissebb visszatérője a cégnek Peténé Simon Ramóna, aki egy csodálatos, 8 hónapos kisfiú anyukája. Rami januártól home office-ban dolgozott, most pedig már az irodában ülve erősíti a csapatot.
“Alapvetően egy férfi társaság, tehát ugye rengeteg a fiú, de nagyon jó a közösség. Én úgy gondolom, hogy Andrásék maximálisan támogatják a női munkavállalókat, minden sajátosságunkkal együtt, ugye ami a kisgyerekes létet is érinti, tehát én örülök, hogy megtaláltam őket és így ezt a munkahelyet, mert tényleg nagy könnyebbséget jelent.” - mesélte el Ramóna, aki pénzügyesként dolgozik a Spillernél.
Az egyenlőség, a nyitottság, az összetartás és a családias hangulat alapértékek a Spillernél. A modern, innovatív tanokat valló cégvezető igyekszik, hogy a munkavállalóinak igényei mellett lereagálja a világ és a piac alakulását is. Célja, hogy egy olyan munkakörnyezetet teremtsen, ahol a munkavállalói biztonságban érezhetik magukat, és egy igazán elfogadó és inspiráló környezetben dolgozhassanak hosszútávon.
A visszajelzésekből és a munkaerő jelentkezésekből pedig egyértelműen látszik, hogy Andrásék nem csak hangoztatják, hanem valóban a gyakorlatban is lelkiismeretesen odafigyelnek munkatársaikra.
“Mindenki számára nyitott a fejlődési lehetőség. Aki igényt érez aziránt, hogy tanuljon, fejlődjön, azt mi maximálisan támogatjuk.” - mondta el Tóth András ügyvezető.
Tehát kolléga neme nem lényeg, csak az, hogy valaki akarjon, és igyekezzen.
Ha Te is szeretnél egy ilyen elfogadó, modern gondolkodású munkakörnyezetben dolgozni, akkor küldd el Önéletrajzodat az allas@spiller2000.hu e-mail címre.
« Vissza az előző oldalra!
Elérhetőségek
Spiller 2000 Kft.
8900 Zalaegerszeg,Hock János utca 94/A
Telefon:
+36 92 510166
+36 30 5000 503
Tóth András ügyvezető
+36 30 2269 003
E-mail:
spiller2000@spiller2000.hu