A női munkavállalókat köszöntötték
2023. március 09., 09:49Mint minden évben idén is március 8.-a az a nap, amikor a nőket országszerte felköszöntik, egy-egy szál virággal, bon-bonnal, vagy apró meglepetéssel. Ez a Spillerben sem volt másképp hiszen, Tóth András ügyvezető kiemelten fontosnak tartja a női munkaerőt üzemében.
Meglepő, de egy forgácsoló üzemben, nem csak férfiak, hanem nők is dolgoznak szép számmal, legalábbis a zalaegerszegi forgácsolócégnél biztosan! Az ötven főből, tíz női dolgozó segíti a munkát. Ők az adminisztráció, a MEO és az utómunka területén dolgoznak.
A forgácsoló cég ügyvezetője szívesen alkalmaz női munkatársakat a cégénél. „Kifejezetten fontosnak tartom, hogy cégünknél minél több női munkatárs dolgozzon, hiszen jól bírják a monotonabb, nagy koncentrációt és precizitást igénylő feladatokat” – mondta el Tóth András.
Emellett pedig arról is mesélt, hogy a hölgy munkatársak nagyon jól átlátják az összefüggéseket, folyamatokat. A munkában is jól kamatoztatják a logisztika területén szerzett otthoni tapasztalataikat.
„A hölgyek olyan szerencsés képességekkel rendelkeznek, amelynek köszönhetően átlátják a több szálon futó eseményeket, sőt, precízen követni is tudják azokat” – hangsúlyozta az ügyvezető úr.
Tehát elmondható, hogy a Spiller biztosan nem az a hely, ahol a gyermekes, családos anyukáknak az önéletrajzát a sarokba dobják. Sőt, tulajdonképpen még előny is, ha úgy vesszük!
„Sokan úgy látják, hogy a családos női munkavállalókkal csak a probléma van, hiszen a gyerkőcök körül gyakran felfordul az élet. Mi azonban ezt nem így közelítjük meg. Tudjuk, hogy a gyermekes édesanyák életében többször fordul elő, hogy a pici lebetegszik, orvoshoz kell vinni, vagy bármiféle sürgős eset lép fel. Mi ezt igyekszünk nagyon rugalmasan kezelni.” – mosolyogva mesélte Rajkó Boglára Marketingvezető, három gyermekes édesanya.
A vezető pozícióban tevékenykedő Bogi arról is mesélt, hogy nagyon jó érzés, amikor meglepik őket a férfi munkatársak, de hangsúlyozta azt is, hogy nem csak nőnap alkalmából figyelmesek férfi kollégáik.
„Csodás virágot kaptunk idén is, sőt egy kis logóval ellátott céges ajándékkal is kedveskedtek, nagyon jól esik a gesztus. Azonban fontos kiemelnem, hogy nem csak ezen a napon érezzük a törődést, igyekeznek a férfi kollégák az év többi napján is figyelmesek lenni.” – mondta el Bogi.
« Vissza az előző oldalra!
Elérhetőségek
Spiller 2000 Kft.
8900 Zalaegerszeg,Hock János utca 94/A
Telefon:
+36 92 510166
+36 30 5000 503
Tóth András ügyvezető
+36 30 2269 003
E-mail:
spiller2000@spiller2000.hu